CashFlow Mágnes

Munkaerő kontra tőke

Megtakarítás, tőkeképzés, munkáltató és munkavállaló közötti együttműködés … Mind – mind létfontosságú témák jelen pillanatban. Tarts velünk és tudd meg, …

A tőke termeléséről, valamint a munkáltató és a munkavállaló közötti együttműködés fontosságáról szólt a 03.25-i webinárunk, melyet napi rendszerességgel tartunk aktuális, főként pénzügyi témákkal, meghívott szakértő vendégainkkel a CashFlow Mágnes  Facebook oldalán élő adásban 15 órától. 

A jelen helyzetben számtalan változás köszöntött be az emberek életébe, melyekhez az alkalmazkodás lassan megy végbe. Ez a helyzet nemcsak a magánemberek életét, hanem a cégek gazdaságban betöltött szerepét is nagyban befolyásolja. 

Új helyzet, új kihívások

A kialakult helyzetnek köszönhetően sok vállalkozás nem tudja azt a termelési folyamatot folytatni, amit az eddigiekben megszokott. Visszaestek a megrendelések, sorra zárnak be vállalkozások. Ebből következik, hogy nincs bevétel, vagy éppen nem annyi, mint amennyit tervezett vagy megszokott a cég. Ezáltal nincs elég tőkeellátottság, nem tudja rendben fizetni a munkavállalókat és a partnereit.

Miért fontos, hogy ebben a helyzetben még inkább képesek legyünk megőrizni likviditásunkat? 

Magánemberként és cégvezetőként is fontos, hogy a vírus okozta gazdasági változás okán mélyére nézzünk pénzügyi helyzetünknek…  Számot vessünk arról, mik a havi kötelező kiadások, mik a fix bevételek és milyen megtakarítással, likvid tőkével rendelkezünk. Viszont ahhoz, hogy erre képesek legyünk, meg kell értenünk azt, hogy mi vezetett idáig. 

Ha a cég, ahol dolgozunk, vagy épp amit vezetünk,  nem tud elég bevételt termelni, akkor a kiadásokat nem tudja megfelelően fedezni. Ez a cégvezetőt arra készteti, hogy újragondolja lépéseit és új pénzügyi tervet, stratégiát dolgozzon ki a cége fennmaradása érdekében.

A költségek optimalizálása az első lépés. A költségeket csökkenteni szükséges annak érdekében, hogy a jelenlegi bevételből is képes legyen fedezni a kiadásokat és a cég a minimális szinten működni tudjon, ameddig nem termel újra elég bevételt. Az adott cég csak így lesz képes működni a jövőben is. 

A költségoptimalizálásnál figyelni kell arra, hogy a pénzügyi eredmények ne legyenek negatívak, tehát a Cashflow szemléletet kell beépíteni a cég pénzügyeibe, hiszen  a bevétel képes finanszírozni a kiadást. Ha nincs bevétel, nem tudja finanszírozni a kiadásokat sem, ekkor a cég a leépítést vagy a munkaórák számának csökkentését kell hogy eszközölje, vagy csődbe fog menni…. 

Nézzük ezt a gyakorlatban…

Félelmekkel teli időszakot élünk, hiszen bizonytalan a jövő, a munka, a megélhetés és a szociális élet jelenléte egyaránt. Ezért a nagy többség a biztosra megy és őrült felhalmozásba kezdett, aminek köszönhetően jó pár áru és élelmiszeri termék ára drasztikus növekedésnek indult. 

Ugye ezt Te is észrevetted az elmúlt 1-2 hétben, mikor pl. csirkemellet szerettél volna vásárolni?

Hogy miért van ez? Gondolj csak bele…

Ahhoz, hogy az ebéded az asztalra kerüljön számtalan ember munkája szükséges. Ez is egy össznépi társasjáték, hiszen mindenkinek – a földművelőnek, állattenyésztőnek, a csomagolónak, a szállítónak, az eladónak stb. – van egy pici részfeladata abban, hogy a termék előálljon. 

Nézd ebből az aspektusból a munkaerőt és a tőkét. Ha a munkaerő beteszi speciális tudását a közösbe, azért bért vár cserébe. Ennek köszönhetően ő vásárlóerővel bír, így a cég a meglévő tőkéjét visszaforgatja a gazdaságba. De mi történik, ha nincs mit visszaforgatni… ?

Megvizsgáltuk a vállalatokat és a magánembereket is…

A pénz a kiadásoktól való félelemből fakadóan beragad az embereknél és a vállalatoknál egyaránt, hiszen most muszáj figyelnünk a likvid pénz felhalmozására. Ennek köszönhetően nem áramlik normál mértékben a pénz, mint eddig tette a gazdaságban. 

Ne hidd azt, hogy ezáltal kevesebb pénz van a gazdaságban mint eddig. Nincs kevesebb csak maga a pénzmozgás kevesebb! Nem áramlik a pénz az egyik szektorból a másikba.

És folytatódik minden előről… 

A pénz lassabb áramlásának köszönhetően lelassul a gazdaság, a vállalatok nem tudnak annyi terméket értékesíteni, ezáltal a bevételük is kevesebb lesz.

Mi történik ekkor?

Számba veszik az összes lehetőséget és a munkavállalók munkaidejét lecsökkentik, ezzel együtt a fizetésüket is. 

Pánikra azonban semmi ok, hiszen ha a Likvid pénzre mindenkinek szüksége van című blog cikkünket is elolvastad, s végigkísérted az ott levezetett példákat, pontosan láthatod, hogy a csökkentett havi bevételből is ki lehet jönni a háztartásban! Azt is bemutattuk, hogy mekkora szerepe van a havi pénzügyi tervezőnek és miként tudod napi 1-2 perc alatt a pénzügyeidet aktuálisan tartani és látni a likviditásod, pontos pénzügyi helyzetedet.  

Mit tehetsz most ebben a helyzetben?

Elsőként azt javaslom, látogass el Facebook oldalunkra, hiszen kedvedre válogathatsz eseményeink közül, melyek mindegyike az aktuális témákra épül. Sőt nézd vissza az élő videós bejelentkezéseinket, garantáltan sok olyan információval fogsz gazdagodni, ami alapján sokkal könnyebbé válnak jelen napjaid, akármit is hozott az élet az elmúlt hetekben számodra!

Másrészt…
Ha Te egy cégvezető vagy,  bízz a munkatársaidban és kommunikálj folyamatosan feléjük. Hidd el, az együttműködésen alapuló munkát így sokkal hatékonyabbá tudod tenni! Sőt mi igyekszünk Neked segíteni is a sikeres home office munkára való átállásban, annak hatékony megszervezésében, mivel az munkáltatónak és munkavállalónak egyaránt érdeke! Töltsd ki az ingyenes home officera való alkalmassági kérdőívet, melyről elemzést is fogsz kapni! Itt találod!

Ha pedig Te egy munkavállaló vagy, szolgáld meg a munkaadód bizalmát, hiszen együttes erővel nagyobb lesz az eredmény is! Dolgozz úgy, mint még soha, légy annyira hatékony, amennyire csak képes vagy rá! Hidd el, ki fog fizetődni Neked is és bízz felettesedben, hogy a hajót kivezeti ebből a vérzivataros időszakból!

Találkozzunk minden hétköznap 15 órakor! 

Hozzászólás

HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com
%d blogger ezt szereti: